2011. május 28., szombat

Egy kis őz táplálkozástan

Hazánk egyik legfontosabb vadfaja az őz, ezért szeretnénk foglalkozni vele kicsit, hogy az emberek jobban megismerjék, illetve a gazdálkodók jobban megértsék. Először egy kis táplálkozástani alapokat adunk közre.

Az őz úgynevezett pákosztos, válogató táplálkozású faj (Andersen et. al. 1998; Mátrai, 2004, Hoffman, 1989 cit. Ferretti et. al. 2008). Ez a tulajdonság az őznél több dologra vezethető vissza.
A többi, hazánkban élő kérődző nagyvadfajtól eltérően kicsi az előgyomrok (bendő, recés, százrétű) aránya az utógyomorhoz viszonyítva. Emiatt az egyszeri táplálékfelvétel kevesebb. Ez kisebb testtömeggel, így gyorsabb anyagcserével és emésztéssel párosul. Ez azt eredményezi, hogy gyorsan feltárható, azaz rostban szegény, magas szénhidrát és fehérjetartalmú takarmányokat kell fogyasztania, hiszen nincs elég ideje, hogy a magasabb rosttartalmú táplálékot a bendőmikrobák feltárják (Farkas, 2005; Szemethy, 2004).
A válogatást megkönnyíti a kis szájméret, mellyel a magasabb tápanyagtartalmú részek könnyebben lecsíphetők.
Az őz táplálékát mind erdei, mind mezőgazdasági élőhelyen, főként  fásszárúak és a kétszikűek teszik ki. Ezeknek is főként a fehérjékben gazdag rügyeit és fiatal hajtásait fogyasztja. Egyszikűeket és termesztett növényeket előfordulásukhoz képest keveset fogyaszt, azaz elkerülő magatartást mutat velük szemben. Ha előfordul a táplálékában, akkor az a tavaszi időszakban lehetséges nagyobb mértékben, amikor a termesztett növények kibújnak a földből, és még rosttartalmuk alacsony (Putman, 1996).
A fásszárú és kétszikű táplálékok preferálása télen is megmarad.  Azonban eltérés van a különböző adottságú élőhelyeken a táplálék összetételében (Feher et. al. 1988). Fenyves területen legnagyobb arányban erdei fenyő (Pinus silvestris) fordul elő a táplálékban, habár ez irányú preferáltság nem mutatható ki, sőt kevesebbet fogyasztott, mint amennyi az előfordulásból várható lett volna (Mátrai, 1986). A fenyő táplálékban való előfordulásához hozzájárulhat, hogy a fenyőtűk relatív ízletesek (Adams & Bailey, 1983 cit Mátrai, 1986), továbbá, hogy víz- és vitamintartalmuk magas. A preferáltság hiányát az is mutatja, hogy a táplálékban való előfordulás erősen csökken, ha más zöld növényi rész (szeder) is előfordul a területen. Emellett ahol a lepényfa és/vagy a szeder előfordul ott ezek is jelentős szerepet játszanak a táplálék összetételében (Mátrai, 1986). Akácos területen kimutatható, hogy nagyobb mértékben áll a táplálék kétszikűekből, hiszen könnyebben hozzáférhetők, mint fenyves területen. Ezekből kiderül, hogy a fenyő az őz téli szükségtápláléka, főleg olyankor fogyasztja, ha a közelben nem található más táplálék (Feher et. al. 1988).
Az mindenképpen igaz, hogy az őz jobb minőségű táplálékot igényel, ennek ellenére ha nem talál mást, valamint télen, a rosszabb minőségű táplálékokat is elfogyasztja. Ekkor a bendőben történő emésztés ideje tolódik el. Holand (1994) vizsgálatai kimutatták, hogy a teljes emésztési idő és a bendőemésztés ideje szignifikánsan hosszabb, a látszólagos emészthetőség és táplálékfelvétel szignifikánsan kisebb volt amikor alacsonyabb minőségű táplálékkal etették az őzeket. A teljes emésztési idő akkor is hosszabb volt amikor a rosszabb minőségű táplálékból kevesebbet adtak, ellentétben azzal mikor ad libitum etetés folyt. A téli és nyári időszak közötti különbség, mikor  az állatok koncentrált takarmányt kaptak az volt, hogy a teljes emésztési idő és a bendőemésztési idő rövidebb, a táplálékfelvétel nagyobb volt a nyári időszakban. Ezek a vizsgálatok is bizonyították, hogy az őz alkalmazkodott a nagy mennyiségű táplálék gyors felvételére és emésztésere ha az koncentrált táplálék. Alacsony minőségű táplálék esetén már behatárolhatja a bendőméret, így az emelkedett bendőemésztési idő sok limitáló tényezővel rendelkezik az őznél, ezért ez nem megfelelő stratégia. Az őz kénytelen szelektív táplálékválasztási stratégiával túlélni a telet.
Fentebbi megállapítás fontos szempont a téli takarmányozásoknál, illetve az élőhelyfejlesztési tervek kidolgozásánál. Fontos azonban figyelembe venni, hogy a takarmányváltások akár veszélyesek is lehetnek az őzre. Kamler (1999) vizsgálatai alapján elmondható, hogy a bendőben található mikrobák populációinak mérete szoros összefüggésben van a táplálék minőségével és közvetetten az évszakok változásával is. Rossz minőségű táplálék fogyasztása lecsökkenti a bendőmikrobák számát, ami nem tud alkalmazkodni egy hirtelen megemelkedett táplálékminőséghez és/vagy –mennyiséghez. A hirtelen takarmányváltás tejsavmérgezést okozhat az állatokban (Szemethy, 2004).

2011. április 13., szerda

A vadászok mindent kiirtanak!

Akár ez is lehetne a címe azoknak a mostanában megjelent cikkeknek, melyek Dr. Semjén Zsolt OMVV elnök levele kapcsán lépten-nyomon feltűnnek. Természetesen az ehhez hasonló cikkek jó nagy médiafigyelmet kapnak és mondanom sem kell, kicsit sem tesznek jót a vadászat és vadgazdálkodás elismerésének.
Sajnos, mint oly sokszor máskor, a vadászat és vadgazdálkodás védelmében nem lépnek fel olyan szervezetek akik megfelelően sok átlagemberhez eljuttathatnák álláspontjukat, vagy ezt nem teszik elég hatékonyan. Ebben persze a médiának is szerep jut, hogy mely híreket karolja fel jobban.
Ez a cikk elsősorban a laikusoknak szól, célja, hogy egy picivel mélyebb betekintést nyerhessenek egyes természeti és környezeti folyamatok, hatások és a vadgazdálkodás működésébe a biodiverzitás megőrzésével kapcsolatban.


Kezdjük el azon a ponton, hogy vajon mit is művelnek a vadászok? Vajon csupa gyilkolási vágyát és agresszivitását máshol kiélni nem tudó, ezért ártatlan állatokat kegyetlenül lemészárló emberek speciális gyülekezete, akik gondolkodás nélkül lelőnek mindent amit lehet, addig amíg el nem fogy az összes? Nézzünk egy kis statisztikát!

Hely nincs elég és a tényeken sem változtatna  ha minden vadfaj állományalakulását leírnám, úgyhogy a gímszarvas és a mezei nyúl példáján megyek végig a nagyvad és az apróvad helyzetén. Mivel e két leosztáson belül a fajok populációi hasonlóan alakulnak a két példafajjal megfelelően tudom jellemezni a többi alakulását is. Ha valaki többre kíváncsi megtekintheti a statisztikai adatokat az Országos Vadgazdálkodási Adattár oldalán.

Gímszarvas

gímszarvas_állomány

1. ábra: Gímszarvasállomány alakulása (db) 1960 és 2001 között (Országos Vadgazdálkodási Adattár)

Mint látjuk, egyik legfontosabb vadászható fajunk a gímszarvas állománya folyamatosan növekszik. Ez vajon azt jelenti, hogy nem vadásznak rá? A gímszarvas teríték 1960 és 2002 között közel 17 000-ről majd 83 000-re nőtt. Nos úgy tűnik, hogy valahogyan e fajunk képes elviselni a növekedő vadászati nyomást, sőt még további növekedést is képes produkálni. És ez elmondható a többi nagytestű vadászható fajunkra is. Bónusz kérdésként feltehetném, hogy vajon mi történne ha nem vadásznánk ezekre a fajokra? Az okozott mezőgazdasági, erdészeti, természeti és egyéb épített javakban keletkezett károk az átlagemberek számára is hamar világossá tennék mennyire fontos is a vadászat.

Mezei nyúl

Ezt nem ábrázoltam diagrammon, de persze ugyan úgy elérhető az adattár honlapján, mindenesetre populációja az 1960-as évek egymillió fölötti állományáról a 2000-es évekre 500 000 közelébe zuhant. Az elejtett példányok száma is 500 000-ről 130 000-re esett vissza. Rögtön szembetűnhet, hogy a gímszarvashoz képest jóval nagyobb az elejtések aránya a teljes populációhoz képest. Azonban ha figyelmbe vesszük, hogy a gímszarvas évente egyszer 1 utódot, míg a mezei nyúl évente 2-3-szor 1-5 utódot hoz a világra, ez a különbség el is tűnik.

Vajon mi a magyarázata annak, hogy az egyik vad létszáma nő, a másiké pedig csökken, ha a vadászok mindkettőre ugyan úgy vadásznak? Esetleg vajon más is meghúzódik a háttérben amit kevesebbszer reklámoznak? Mi az ami döntően befolyásolja egy faj populációinak alakulását? Természetesen a környezete. Van-e elég táplálék, ivóvíz, búvóhely, szaporodásra alkalmas hely, ha van milyen minőségű, és vajon elérhető-e? Ugyanis pl. az autópályák erősen lekorlátozzák a fajok lehetőségeit, átkelni rajta sok fajnak nem lehetséges. Ha egyesek mégis megpróbálják abból pedig könnyen baleset lehet. Ez kinek a hibája? Természetesen a vadászé aki nem figyelt, véletlenül sem az autópálya kivitelezőjéé, aki elfelejtett vadátjárót építeni az autópályára/ba. De ha a kisebb termetű állatokat vesszük alapul, egy mezei nyúlnak a néhány kilométerrel távolabb fekvő cserjesáv már szinte elérhetetlen távolban van. Pedig néhány kilométer hosszú búzatáblákat elég gyakran látni.

Még egy kis adat:

Vajon akkor miért nő mégis a gímszarvas állománya? Nézzük meg az élőhelyét. Mit szeret? Az erdőt. Hogyan változott az erdőterületek aránya 1960-2001 között? Így:

erdőállomány_alakulása

2. ábra: Magyarország erdőterületeinek alakulása (ha) 1960 és 2001 között (Országos Erdőállomány Adattár)

Vajon összefügg a két adatsor? Végezzünk egy kis statisztikai elemzést:

gím és erdőállomány összefüggés

3. ábra: A gímszarvas állomány és az erdőterületek közti regresszió analízis eredménye

A korrelációs koeffíciens 0,95, míg az r2 értéke 0,9, ami azt bizonyítja, hogy a két adatsor között igen erős összefüggés áll fenn.

Mezei nyúl esetében hirtelen nem találtam megbízható adatokat a mezőgazdasági termelés jellemzőinek alakulására, mindenesetre ott is elmondható, hogy nem a vadászat az állománycsökkenés fő oka, hanem az élőhelyben bekövetkező kedvezőtlen változások. Gondolok itt a nagyüzemi mezőgazdaság elterjedésére, az egyre hatékonyabb gyomirtók használatára, a cserjesávok, erdősávok, csenderesek, minden lehetséges folt beszántására, monokultúrás táblák kialakulására, stb. Ilyen körülmények között csoda, hogy nem talál elég táplálékot és búvóhelyet?! Ugyan ez igaz a többi apróvadra is, valamint a hasonló nem vadászható, természetvédelmi oltalom alatt álló fajra is. Az esetek döntő többségében az élőhelyek kisajátítása és megváltoztatása okozta a fajok visszaszorulását. Ezt Semjén Zsolt levelére reagálva a Magyar Madártani Egyesület is elismerte, mely cikkében így fogalmaz:  „Az apróvadállomány sajnálatos csökkenéséért leginkább élőhelyük pusztulása így a mezőgazdaság felelős...” Nagyon szimpatikus hozzáállás részükről az együttműködés sürgetése. „A vadgazdálkodás és a természetvédelem közös érdeke ezen folyamatok megfordítása, amiért megéri összefogni és közösen tenni...” „ az MME felajánlja segítségét és kéri, hogy a mérvadó vadászati szakmai intézmények, mint a Nyugat-Magyarországi Egyetem és a Szent István Egyetem bevonásával induljon párbeszéd.”

Én is arra buzdítok mindenkit, hogy közösen fogjunk össze és tegyünk a természet védelméért, mindemellett azonban arra kérem az érintett szervezeteket, hogy szakmailag megalapozott és indokolt esetben ne zárkózzanak el a védett fajok újból vadászhatóvá tétele ellen, hiszen ez a természetvédelem érdemeit is kiemeli. Másrészről a vadászok és a vadgazdálkodás soha nem a természet ellen tevékenykedett, mindíg annak megőrzése, sokszínűségének fenntartása volt a célja, így ezek a fajok nem gondatlan kezekbe kerülnének.

Elég sok mindenbe belevágtam sietségembe, de egyenlőre csak ennyit írok. De azért ha már így belekezdtem folytatni fogom a kis eszmefuttatásomat (lehetőleg kicsit szervezettebben).

2011. április 12., kedd

HuntInfo blog

Ezen a blogon mindenféle hasznos információt kívánok megosztani a jövőben ami kapcsolódik a huntinfo.eu oldalhoz vagy a HuntInfo Group Kft-hez!


Jó olvasgatást!