Egy kis őz táplálkozástan

Hazánk egyik legfontosabb vadfaja az őz, ezért szeretnénk foglalkozni vele kicsit, hogy az emberek jobban megismerjék, illetve a gazdálkodók jobban megértsék. Először egy kis táplálkozástani alapokat adunk közre.

Az őz úgynevezett pákosztos, válogató táplálkozású faj (Andersen et. al. 1998; Mátrai, 2004, Hoffman, 1989 cit. Ferretti et. al. 2008). Ez a tulajdonság az őznél több dologra vezethető vissza.

A többi, hazánkban élő kérődző nagyvadfajtól eltérően kicsi az előgyomrok (bendő, recés, százrétű) aránya az utógyomorhoz viszonyítva. Emiatt az egyszeri táplálékfelvétel kevesebb. Ez kisebb testtömeggel, így gyorsabb anyagcserével és emésztéssel párosul. Ez azt eredményezi, hogy gyorsan feltárható, azaz rostban szegény, magas szénhidrát és fehérjetartalmú takarmányokat kell fogyasztania, hiszen nincs elég ideje, hogy a magasabb rosttartalmú táplálékot a bendőmikrobák feltárják (Farkas, 2005; Szemethy, 2004).

A válogatást megkönnyíti a kis szájméret, mellyel a magasabb tápanyagtartalmú részek könnyebben lecsíphetők.

Az őz táplálékát mind erdei, mind mezőgazdasági élőhelyen, főként  fásszárúak és a kétszikűek teszik ki. Ezeknek is főként a fehérjékben gazdag rügyeit és fiatal hajtásait fogyasztja. Egyszikűeket és termesztett növényeket előfordulásukhoz képest keveset fogyaszt, azaz elkerülő magatartást mutat velük szemben. Ha előfordul a táplálékában, akkor az a tavaszi időszakban lehetséges nagyobb mértékben, amikor a termesztett növények kibújnak a földből, és még rosttartalmuk alacsony (Putman, 1996).

A fásszárú és kétszikű táplálékok preferálása télen is megmarad.  Azonban eltérés van a különböző adottságú élőhelyeken a táplálék összetételében (Feher et. al. 1988). Fenyves területen legnagyobb arányban erdei fenyő (Pinus silvestris) fordul elő a táplálékban, habár ez irányú preferáltság nem mutatható ki, sőt kevesebbet fogyasztott, mint amennyi az előfordulásból várható lett volna (Mátrai, 1986). A fenyő táplálékban való előfordulásához hozzájárulhat, hogy a fenyőtűk relatív ízletesek (Adams & Bailey, 1983 cit Mátrai, 1986), továbbá, hogy víz- és vitamintartalmuk magas. A preferáltság hiányát az is mutatja, hogy a táplálékban való előfordulás erősen csökken, ha más zöld növényi rész (szeder) is előfordul a területen. Emellett ahol a lepényfa és/vagy a szeder előfordul ott ezek is jelentős szerepet játszanak a táplálék összetételében (Mátrai, 1986). Akácos területen kimutatható, hogy nagyobb mértékben áll a táplálék kétszikűekből, hiszen könnyebben hozzáférhetők, mint fenyves területen. Ezekből kiderül, hogy a fenyő az őz téli szükségtápláléka, főleg olyankor fogyasztja, ha a közelben nem található más táplálék (Feher et. al. 1988).

Az mindenképpen igaz, hogy az őz jobb minőségű táplálékot igényel, ennek ellenére ha nem talál mást, valamint télen, a rosszabb minőségű táplálékokat is elfogyasztja. Ekkor a bendőben történő emésztés ideje tolódik el. Holand (1994) vizsgálatai kimutatták, hogy a teljes emésztési idő és a bendőemésztés ideje szignifikánsan hosszabb, a látszólagos emészthetőség és táplálékfelvétel szignifikánsan kisebb volt amikor alacsonyabb minőségű táplálékkal etették az őzeket. A teljes emésztési idő akkor is hosszabb volt amikor a rosszabb minőségű táplálékból kevesebbet adtak, ellentétben azzal mikor ad libitum etetés folyt. A téli és nyári időszak közötti különbség, mikor  az állatok koncentrált takarmányt kaptak az volt, hogy a teljes emésztési idő és a bendőemésztési idő rövidebb, a táplálékfelvétel nagyobb volt a nyári időszakban. Ezek a vizsgálatok is bizonyították, hogy az őz alkalmazkodott a nagy mennyiségű táplálék gyors felvételére és emésztésere ha az koncentrált táplálék. Alacsony minőségű táplálék esetén már behatárolhatja a bendőméret, így az emelkedett bendőemésztési idő sok limitáló tényezővel rendelkezik az őznél, ezért ez nem megfelelő stratégia. Az őz kénytelen szelektív táplálékválasztási stratégiával túlélni a telet.

Fentebbi megállapítás fontos szempont a téli takarmányozásoknál, illetve az élőhelyfejlesztési tervek kidolgozásánál. Fontos azonban figyelembe venni, hogy a takarmányváltások akár veszélyesek is lehetnek az őzre. Kamler (1999) vizsgálatai alapján elmondható, hogy a bendőben található mikrobák populációinak mérete szoros összefüggésben van a táplálék minőségével és közvetetten az évszakok változásával is. Rossz minőségű táplálék fogyasztása lecsökkenti a bendőmikrobák számát, ami nem tud alkalmazkodni egy hirtelen megemelkedett táplálékminőséghez és/vagy –mennyiséghez. A hirtelen takarmányváltás tejsavmérgezést okozhat az állatokban (Szemethy, 2004).

Forrás:
Adams, L. G. and Bailey, J. A. (1983): Winter forages of mountain goats in Central Colorado. J. Wild. Manage 47. 1237-1243. cit Matrai, K. (1986): Az őz téli táplálékválasztása és az élőhely növényzete közötti összefüggés. Vadbiológia 1.  Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Vadbiológiai Kutató Állomás, Növénytan és Növényélettani Tanszék. 97-109.

Farkas, D. (2005): Nézd és lásd! Kézikönyv az őzről. Páskum nyomda Kft. 33-34.

Feher, Zs., Burucs, P. és Matrai, K. (1988): Az őz téli tápláléka egy dombvidéki akácos és egy fenyves erdei élőhelyen. Vadbiológia 2. Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Állattani és Vadbiológiai Intézet. 147-157.

Hoffman, R.R., 1989. Evolutionary steps of ecophysiological adaptation and diversification of ruminants: a comparative view of their digestive system. Oecologia 78, 443–457. cit Ferretti, F., Sforzi, A., Lovari, S. (2008): Intolerance amongst deer species at feeding: Roe deer are uneasy banqueters. Behavioral Process 78. 487-491.

Holand, O. (1994): Seasonal dynamics of digestion in relation to diet quality and intake
in European roe deer (Capreolus capreolus). Oecologia 98. 274-279.

Kamler, J. (1999): Infusorial concentration in rumen fluid of red deer, fallow deer, roe deer and moufflon. Acta vet. Brno 68. 247-252.

Matrai, G. (2004): Erdei élőhely-fejlesztés. 1. kiadás. Szent István Egyetem, Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék. 50-52.

Matrai, K. (1986): Az őz téli táplálékválasztása és az élőhely növényzete közötti összefüggés. Vadbiológia 1.  Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Vadbiológiai Kutató Állomás, Növénytan és Növényélettani Tanszék. 97-109.

Puttman, R. J. (1996): Competiton and resource partitioning in temperate ungulate assemblies. 1. kiadás. Chapman and Hall, Wildlife ecology and behavior series.

Szemethy, L. (2004): Emlős anatómia jegyzet. 1. kiadás. Szent István Egyetem, Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék. 61.